Állandó szomatoform fájdalomzavar

Főoldal / A fájdalom / Állandó szomatoform fájdalomzavar
A szomatoform fájdalomzavar a pszichés betegségek azon csoportjába tartozik, amelyet nehéz felismerni. A páciensek már belgyógyászati, neurológiai, reumatológiai kivizsgálások sorozatán lehetnek túl, mire felmerül a gyanú, hogy lelki okok állnak a háttérnem.

Az ismétlődő negatív eredmények, a háttérben fennálló tartós érzelmi konfliktusok, elhúzódó, megterhelő élethelyzetek terelik a szakemberek figyelmét a pszichés eredet irányába.

A fájdalom egy-, vagy akár több területet is érinthet. A háttérben nem diagnosztizálható testi betegség, vagy ha van is, az semmiképp nem indokol ilyen mértékű fájdalmat, és ezzel együtt járó szenvedést. A tünetek akarattal nem befolyásolhatóak.

A szomatoform fájdalomzavar leggyakoribb tünetei:

  • fej- és arcfájás,
  • hát- és derékfájás,
  • egyéb reumatológiai tünetek,
  • izomfájdalmak,
  • alhasi panaszok.

Jellemző, hogy a fájdalomcsillapítók hatástalanok, vagy hatásuk nem kielégítő. Emiatt a betegek már sokféle szert kipróbáltak, és nem ritka, hogy függőség alakult ki a fájdalomcsillapító szerekre. Más betegeknél másodlagos depresszió lép fel. A kialakuló alkohol- és nyugtatószer függőség sem ritka jelenség, mivel az érintettek igyekeznek fájdalmukat ezekkel a szerekkel enyhíteni.

Mik lehetnek a kiváltó okok?

A feltáró interjúk során a háttérben különböző pszichés kórokok kerülnek felszínre. Ezek lehetnek:

  • elhúzódó pszichotrauma (gyász, válás, súlyos betegség a családban stb.)
  • a személyiség pszichés sérülékenysége
  • elfojtott indulatok, düh, agresszív késztetések
  • fokozott dependencia szükséglet – a krónikus fájdalommal együtt járó betegségelőny, fokozott figyelem, törődés iránti szükséglet az egészségügyi ellátó rendszer és a család részéről egyaránt
  • szexualitáshoz kapcsolódó tudattalan konfliktusok,
  • pszichoszociális stresszorok, stb.

Hogyan kezelhető a szomatoform fájdalomzavar?

A gyógyuláshoz vezető út a felismeréssel veszi kezdetét. Gyakran a háziorvos az, akinek a kezében összefutnak a negatív vizsgálati eredmények, és aki számára – mivel jól ismeri a pacienst – a lelki okok először kirajzolódnak. A fenti összefüggéseket azonban a páciensnek is fel kell ismernie.

 

A terápia lehet gyógyszeres-, vagy pszichoterápia, vagy ezek egyidejű kombinációja. A gyógyszerek közül az antidepresszánsok részesítendők előnyben, hiszen a nyugtatókhoz gyakran már kialakult a hozzászokás, de ha nem is szedte korábban a beteg, hosszú távú kezelésre nem javasolhatók.

 

A sokféle pszichoterápiás módszer közül megemlítendők a dinamikus feltáró terápiák, melyek a pszichés tényezők felismerésében és feldolgozásában segítenek. Emellett közvetlen lelki támogatást nyújtanak a páciensnek.

 

A pszichoedukáció segít a hibásan rögzült tanulási folyamatok korrekciójában, a pszichoszociális stresszorok felismerésében és csökkentésében. A családtagok bevonásával közvetlenül csökkentheti a környezeti faktorokat, illetve a hozzátartozók számára is lehetőséget teremt a tünetek korábbiaktól eltérő kezelésére.

 

A relaxációs technikák, mint az autogén tréning, jóga, meditáció hasznos segítséget nyújthatnak a tünetek oldásában, a pszichés feszültség, szorongás megszüntetésében, az automatikusan jelentkező negatív gondolatok kiiktatásában.

 

(Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta)