Mi okozza valójában a látásromlást?

Professzor Dr. Holló Gáborral a Szemészeti Központ vezetőjével, glaukóma specialistájával évek óta beszélgetünk a különböző szemészeti betegségekről, ezek ellátásáról és a beteg számára érdekes és érthető szempontokról. A mai alkalommal egy furcsa, a betegtájékoztatásban rejtve maradó szempontot vizsgálunk meg: mi a különbség a beteg panaszait okozó és a beteg szemén egyébként fennálló betegségek között?

 

Ezzel a kissé leegyszerűsítő fejezetcímmel arra szeretnék rámutatni, hogy egy betegnek egy időben számos különböző szemészeti betegsége lehet. Nem biztos azonban, hogy mind indokolja a megtapasztalt látásromlást. Nagyon sok szemen van jelen egynél több betegség, főként az időskorban. Ezek jelentősége a gyakorlat szempontjából eltérő. Igen gyakori, hogy az egyes látványos szemészeti eltérések megragadják az ellátó szemorvos figyelmét, és kevesebb figyelem marad a háttérben meghúzódó, a beteg panaszaiért valóban felelős betegségek észlelésére és korai kezelésére. Az alábbiakban néhány jellegzetes példát mutatunk be.

 

 

 

A szürkehályog lényegében mindannyiunkon kialakul az élet során. Van, akinél fiatalabb, van, akinél idősebb életkorban jelentkezik, és a betegség látásra gyakorolt hatása is jelentősen különbözhet. A látásromlást okozó szürkehályogot szürkehályog műtéttel kell megoldani. Erről korábbi beszélgetéseinkben már szót ejtettünk. A szürkehályog műtétje ma már az esetek legnagyobb részében rutinműtét, ami előjegyzés után, néhány hónapos várakozást követően elvégezhető. Csakhogy az időskori szürkehályog mellett ugyanazon a szemen más, a szemfenéken kialakuló, az ideghártyát (retinát) súlyosan érintő betegség is gyakran előfordul. Ez nem olyan látványos a szemorvos számára, mint a szürkehályog kialakulása, a szürkehályoggal együtt idővel ez is romolhat, így azt hiheti az ellátó orvos és a beteg, hogy a szürkehályog előrehaladása okozza a panaszt. Mire azonban a beteg szürkehályog műtétre kerül és a az elszürkült szemlencsét átlátszó műanyag szemlencse váltja fel, a retina betegség már olyan súlyos állapotot érhet el, melyben a látás megjavítása, megtartása nem lehetséges. Ilyen típusos eltérés az időskori makula degeneráció, melyről szintén beszélgettünk korábban. Az időskori makula degeneráció lényege, hogy a retina éleslátásért felelős központi területén a retinát kívülről körülölelő érhártya felől kóros erek nőnek bele a retinába. Ezek vérzéseket okoznak, szakadékony falukon keresztül folyadék és vér lép ki a környezetbe, majd ezek talaján hegszövet alakul ki. Az elhegesedett éleslátási terület megszünteti a központi látást a retinában, emiatt előrehaladott makula degenerációban a beteg csak a széli területeken lát, középen nem. Sajnos a kialakulóban lévő szürkehályog hagyományos szemorvosi vizsgálómódszerek alkalmazása esetén takarhatja a középső retina területet. Ha azonban a szemorvosban nem merül fel az időskori makula degeneráció lehetősége és az aktuális látásromlásban betöltött potenciális kóroki szerepe, és emiatt nem végez optikai koherencia tomográfiát, optikai koherencia tomográfia angiográfiát, illetve szemészeti ultrahang vizsgálatot, melyekről korábban már szintén beszéltünk, a korai retinaelváltozás nem derül ki mindaddig, amíg súlyossá és visszafordíthatatlanná nem válik.

Glaukóma esetén az elsődleges probléma a látóidegnek a szemgolyóba történő becsatlakozásánál van. Ennek a területnek látóidegfő a neve. Glaukóma esetén a látóidegfőn keresztül haladó és a fényinformációt a szem retinájából az első agyi átkapcsolódásig szállító látóideg rostok pusztulnak el fokozódó mértékben. Ezen idegrostok és a hozzájuk tartozó idegsejtek nem állíthatók vissza, így minden már kialakult veszteség végleges. A glaukóma jellegzetes megjelenési formáiváltozatosak. Ezek közül a leggyakoribbak tünetmentesen alakulnak ki és súlyosbodnak. A beteg központi éleslátása a betegség legutolsó fázisáig megtartott, és inkább a széli részek működése tűnik el, ami a közlekedésben és az életvezetésben jelent súlyos nehézséget. A lassú kialakulás miatt azonban az idős személyek, akik inkább otthonukban tartózkodnak és nem közlekednek nagyforgalmú területeken, ezt szinte a legutolsó pillanatig nem is észlelik. A glaukómás károsodás a szürkehályog kialakulása miatt szintén nehezen észlelhető lehet, ám az is előfordul, hogy az ismert és kezelt glaukómás károsodás mellett más betegség alakul ki, melyről a glaukóma eltereli a figyelmet. Ezek a betegségek leginkább a látóideget érintő egyéb károsodások és a már említett makula degeneráció csoportjába tartoznak.

A zöldhályog a leggyakoribb krónikus lefolyású látóideg-betegség. Az időseken viszont korántsem az egyetlen gyakori, a látóideget érintő eltérés. Időskorban lényegében keringési zavarként (stroke-ként) felfogható oxigénhiányos állapotok elég gyakran fordulnak elő a látóidegben, főként tartós magasvérnyomás betegségben, tartósan nem jól kezelt magasvérnyomás betegségben és éjszakai túlzott vérnyomásesés vagy öröklötten nagyon alacsony vérnyomás esetén. Ha a szemorvos nem biztosít megfelelő minőségű műszeres vizsgálatokat és kellő időráfordítást a vizsgálat során, akkor a glaukómás látóideg-bántalom értékelésekor a látóideg károsodását nagyon gyakran a már ismert glaukómás állapot rosszabbodásának tudhatja be. A két állapot megkülönböztetése pedig nagy jelentőségű, hiszen a látóideget érintő oxigénhiányos, stroke-szerű betegségek előre jelezhetik a testben máshol kialakuló hasonló eltéréseket, melyek az agy, illetve a szív állapotának súlyos, akár életet is veszélyeztető romlásához is vezethetnek.

Ez a kérdés nem egyszerű, és általánosságban nem megválaszolható. Azt mégis ki kell jelenteni, hogy az alapos, kellő időráfordítású és műszerezettségű szemvizsgálat nélkül a nem szembetűnő, viszont a látást súlyosan, vissza nem fordíthatóan befolyásolható szembetegségek nagyon gyakran rejtve maradnak egészen a késői stádium kialakulásáig. Az, hogy valakinek ismert krónikus szembetegsége (pl. glaukómája, szürkehályogja vagy kezdődő makula degenerációja) van, nem jelenti azt, hogy esetében nem fejlődhet ki más szembetegség. Éppen ezért a betegnek, ha ellátása során nem fordítanak kellő figyelmet az új panaszok hátterének megtalálására és a látásromlást ténylegesen okozó betegség felismerésére és kezelésére, mindenképpen részletes, kellő idő ráfordítású és műszerezettségű újabb vizsgálatot célszerű kezdeményeznie. Az ilyen helyzet gyakori, a betegellátó rendszer pedig ismerten túlzsúfolt. Emiatt az, aki nem eléggé ambiciózus saját panaszainak megoldást illetően (azaz könnyen beletörődik az rendelőintézeti elsődleges véleménybe) olyan, hátrányos helyzetbe hozhatja magát, melyből nem lehet majd hatékonyan előre lépni. A második vélemény (másodvélemény, second opinion) kérése, ami a nemzetközi orvoslásban is különálló, ismert fogalom, mindenkinek ajánlható, aki az elsődleges ellátás minőségével nem elégedett, vagy nem biztos abban, hogy a megfelelő ellátást kapta meg. Másodvéleményt kérni nem szégyen, az eredeti kezelőorvos sem fog megharagudni emiatt. Ez a normális orvosi ellátás része. Azonban nagyon sokszor, és ezt saját praxisom alapján hangsúlyozottan kijelenthetem, a másodvélemény kérése során derül fény azokra a betegségre, ami az ismert krónikus betegség mellett a beteg panaszának valódi okát képezik – mondja Prof. Dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ glaukóma specialistája, szemész szakorvosa.

 

Forrás: Szemészeti Központ