Sportsérülés és edzés

A sportsérülések a profi sport velejárói, de hobbisportolók is gyakran szenvedhetnek kisebb-nagyobb baleseteket. De vajon hogyan szabad a sportsérülésekkel edzeni, szabad-e egyáltalán erőltetni az érintett testrészt, hogyan épül fel a valódi rehabilitáció, milyen szerepet játszik ebben a teljesítménydiagnosztika? Ezekre a kérdésekre válaszolt Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezető, BDR A-Trainer.

Sportsérülés vagy sportártalom?

Bár a sportsérülés és a sportártalom is fájdalommal járhat, mégis fontos elkülöníteni egymástól a két fogalmat. Míg a sportsérülés egy nagy, erős, egyszeri behatásra létrejövő trauma (pl. törés, húzódás, szakadás), a sportártalom ismételt behatásra keletkezik, ahol nincs körülhatárolt traumás epizód. A kiváltó tényező gyakran túlterhelés, de ok lehet még egy rosszul használt sportszer, az ellenfél tevékenysége vagy egy nem kontrollált izom. Az ortopéd-traumatológiai sportártalmak több struktúrát érinthetnek, így az izmokat, az ínakat, szalagokat, az ízületeket, az ízületi tokokat és a csontokat. Az ennek kapcsán kialakuló fájdalom nyilvánvalóan gátolja a teljesítményt, de ez tulajdonképpen egy hasznos védőfunkció, hiszen azt a tevékenységet korlátozza, ami miatt tovább erősödne a fájdalom.

Milyen kezelést igényel a sportsérülés?

• Ha egy enyhe horzsolásnál, ütésnél komolyabb a sérülés, fel kell keresni a sportorvost, esetleg a traumatológust, akinek diagnózisára épülve megkezdődhet a szakszerű ellátás. Az orvos dönti el, milyen súlyos a sérülés, meddig kell pihentetni, szükséges-e esetleg műtét.
• Ha nincs szükség műtétre, vagy már túl van rajta a sportoló, minden esetben szükséges a gyógytornász irányításával végzett mozgásterápia és ajánlottak lehetnek az orvos javaslata alapján bizonyos fizikoterápiás kezelések.
• Ebben a fázisban lehet nagy szerepe a rehabilitációs edzőnek és szakembernek, aki a sportághoz szükséges izomzati és neuromuszkuláris rendszert készíti fel a teljes terhelhetőségre.
• Ha a sportorvos úgy dönt, a sportoló visszaállhat a teljes értékű edzésmunkába, ekkor már a felkészítő edző irányításával dolgozhat tovább. Ennek az időszaknak az elejére ütemezett teljesítménydiagnosztika vizsgálat azt a célt szolgálja, hogy a felépülés utáni teljesítőképesség szintjét, mint egy új kiindulópontot meghatározza és keretet adjon az újra kezdődő edzésmunkának – hangsúlyozza Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezető, BDR A-Trainer.- Ha a felmérés eredményei beépülnek az edzéstervbe, a profi- és hobbisportoló sikerei és önmagukhoz mért terhelése biztonságos lehet és a későbbi teljesítménydiagnosztikai felmérésekkel összevetve jól mérhetővé válik a fejlődés.

Sérülten egyáltalán nem szabad mozogni?

Mozogni sérülés esetén is lehet – a szükséges pihenés után és csakis biztonságosan, a sportorvos és/vagy a rehabilitációs szakember iránymutatása alapján. Semmiképp sem szabad óriási elánnal belevágni a korábbi edzéstervbe, hiszen köztudott, hogy a sérülés legnagyobb rizikófaktora pont maga a korábbi sérülés! A sportorvos feladata, hogy megítélje a sportoló számára a folyamat passzív és aktív szakaszainak határát, azaz, hogy a sportsérülés bekövetkezte után mennyi ideig kell pihentetni a testrészt, mielőtt megkezdődne a mozgással történő helyreállítás fázisa. A túl korai terhelés veszélyezteti a felépülés sikerét, illetve visszaesést eredményez, a nem kellő időben megkezdett aktív rehabilitáció pedig időveszteséget okoz. Ugyanakkor vannak az adott testrészt kímélő mozgásformák, amelyek szóba jöhetnek:

• Boka-, lábfej- és térdsérüléseknél megoldás lehet például az úszás (rúgó mozdulatok nélkül), az evezés, a vízi torna, a felsőtest és a törzsizomzat erősítése.
• A kar sérüléseinél megoldás lehet a futás, a tempós gyaloglás, valamint általában az alsótest erősítése.
• Az alsó háti szakasz sérülése lehetővé teheti az óvatos úszást, a fekvő biciklizést, a vízi tornát, a gyaloglást.

A legfontosabb azonban a fokozatosság és a szakszerű rehabilitáció!

Forrás: Sportorvosi Központ