Pollenallergia

Főoldal / Mellkas / Pollenallergia
Pollenallergia gyerekeknél: negatív az allergiateszt, de tünetei vannak?

A pollenallergia már 2-3 éves korban is megjelenhet gyerekeknél, az óvodások körében pedig ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha szénanáthás tüneteik jelentkeznek. Az allergiavizsgálat eredménye azonban fiatalabb korban félrevezető lehet, erről beszélt dr. Somogyi Éva gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa.

Egyre több az allergiás a kisebb gyerekek körében is. Míg korábban inkább kisiskolás korban volt jellemző a szénanáthás tünetek jelentkezése, ma már egyre fiatalabb korban találkozunk ilyen esetekkel. Bölcsődés korú gyerekekkel is érkeznek hozzánk pollenallergia miatt elhúzódó náthás tünetekkel – számolt be tapasztalatairól dr. Somogyi Éva.

A parlagfű szezon ideje egybeesik az iskolakezdéssel, de sokaknál okoznak szénanáthás tüneteket ősszel egyéb allergének, mint a penészgomba és a poratka. Ilyen esetben egyrészt a bölcsődében, óvodában és iskolában is fontos jelezni, hogy a gyermek tüneteit nem a közösségbe kerülés kapcsán jelentkező gyakori megfázás vagy fertőző légúti betegség okozza, hanem a gyermek allergiás. Másrészt a kezelést is fontos mielőbb megkezdeni, mert a gyulladásban lévő orrnyálkahártya miatt könnyebben kaphat el légúti fertőzéseket, hosszú távon pedig újabb allergiák, asztma is kialakulhat.

Így különböztethetjük meg a szénanáthát a megfázástól

Pollenallergiára utalhat, ha láz, rossz közérzet, étvágytalanság és egyéb betegség-tünetek nélkül, az alábbiakat észleljük a gyermeknél hosszabb időn keresztül, akár heteken, hónapokon át:

  • Vizes orrfolyás
  • Tüsszögé
  • Köhögés
  • Orr- és szemviszketés

Álnegatív lehet a teszt

Biztos választ az allergia teszt (Prick bőrteszt, Specf. IgE vizsgálat vérből) elvégzése adhat, azonban ennek eredménye gyerekeknél az immunrendszer éretlensége miatt nem minden esetben ad valós képet. Dr. Somogyi Éva elmondta, hogy kisebb gyerekeknél a teszt álnegatív lehet. Ha azonban a gyermek tünetei jellegzetesek, akkor allergiának megfelelő kezelést fog kapni. Ha ez a kezelés segít, szünteti a panaszokat, akkor egyértelműen el lehet dönteni, hogy nem egy visszatérő vagy krónikus vírusos fertőzés okozza a tüneteit, hanem valóban pollenallergiával van dolgunk.

Később természetesen megismételhető az allergia teszt, így pontosan meg lehet állapítani, hogy melyik pollen vagy egyéb allergén okozza a gyermek panaszait. Ha ismert a pontos allergén, a tüneti kezelés helyett, óvodáskortól allergén immunterápiás kezelés is kezdhető. A terápia az immunrendszer működésére hat, tehát nemcsak a tüneteket, hanem a kiváltó okot kezeli. Az immunrendszer túlműködését fékezi meg azáltal, hogy hozzászoktatja a szervezetet az allergén jelenlétéhez, így az allergiás tünetek sem jelentkeznek majd. A 3-5 éven át tartó kezelés során naponta egyszer kell használni a készítményt, az eredménye tartós, segítségével 10-12 éves tünetmentes időszak érhető el.

Forrás: Budai Allergiaközpont